Az első napok

Sokat gondolkodtam (kábé másfél percnél azért nem volt több), hogyan tagoljam az elmúlt időszak eseményeit, aztán úgy döntöttem, hogy legelébb a szabadság magyarországi előtti részére koncentrálok, amit még Észtországban töltöttünk. Lesz majd egy bejegyzés röviden az otthoni történésekről, s ezzel párhuzamosan próbálom majd az aktuális dolgainkat is követni.

Ez jött el most. Szombaton érkeztünk meg szerencsésen Tallinnba, igazából elég korán nagyjából ebédidőben. Meggyőztem a többieket, hogy jó ötlet lenne saját magunk által kifogott pisztrángot enni, így útbaejtettük az egyik közeli pisztrángos helyet. Pimpáékkal voltunk a hozzánk legközelebbiben júliusban, erről később még lesz majd szó. Most egy kicsit távolabbiba mentünk először, ez már majdnem Keilaban van, közvetlen a Riga-Tallinn főút mellett, nagyjából 25 km-re a házunktól, ez esett először útba, ahogy Tallinn felé haladtunk.

Nem volt jó választás, mert nem fogtunk semmit. Erről leginkább szerintem a cég által felkínált csali tehetett: fekete gusztustalan haltápgranulátummal kellett volna kifogni a halat, ami ráadásul porlott szét, tehát a horogra rá se lehetett tűzni. Be kellett valahogy feszíteni a horog hajlatába, naná, hogy egyetlen épeszű hal sem harapott rá. Kizabálták simán a horogból többnyire, de mindezek ellenére akadt egy-két gyengeelméjű hal, ami így is horogra akadt, de nem nálam...

Nóri közben játszott a hintánál, meg az ugrálóasztalnál, hamar feladta a reményt. Átmentünk hát a másik horgászó helyre, ahol már voltunk, és itt pár perc után sikerült, ami a másikon sehogyse. Rekord méretű pisztrángot sikerült fognom, 2,39 (!) kg volt. Ezt azért már nem tudtuk megenni, Nóri is besegített alaposan pedig. Maradt egy kis darab belőle, azt másnap "ebédre" ettük meg. Azért van idézőjelben, mert másnap kissé elcsúsztunk: én 11 után keltem (előtte négy napig 6 óra előtt...), fél egy körül reggeliztünk, fél öt körül ebédeltünk...

A délután kipakolással és pihenéssel töltöttük leginkább, bár még mindig nem értünk a pakolás végére. Másnap összeszedtem a tobozokat a kertben (három vödör megint...), aztán elmentünk kicsit sétálni az erdőbe málnát és szamócát szedni. Szamóca már nem volt sok, de legalább egy jót sétáltunk. Utána lenyírtam a füvet, rendesen megnőtt már. A kollégák szerint jó pocsék volt itt a nyár, amióta elmentünk, szinte állandóan esett, szerencsére most nem. Amióta megjöttünk, egy csepp se volt, hétfőn és kedden is biciklivel tudtam menni dolgozni.

Az augusztusi erdő

A héten több programunk is volt, illetve lesz, tegnap például észt-lengyel focimeccs volt, Lacival kimentünk. A meccs hozta a várt színvonalat, bár én abban bíztam, hogy végre gólokat fogok látni. Az utolsó pillanatig úgy tűnt, hogy megint nem lesz szerencsém, de aztán az utolsó percben az észtek szabadrúgásból betaláltak, bár utána még a lengyelek kihagytak egy hatalmas helyzetet. Ma a magyar közösség szervez közösen a finnugor baráti társasággal fél hatra egy gulyáspartit augusztus 20. alkalmából, meglátjuk milyen lesz... A szervezőcsapat úgy néz ki ugyanaz, mint 2011-ben a március 15-i ünnepségnél, arról meg nincsenek túl jó emlékeim.

Hétvégére még nincs kialakult terv, pedig ez egy hosszú hétvége lesz. Augusztus 20. ugyanis itt is ünnep, ezen a napon nyerték vissza az észtek újra a függetlenségüket, "mint az közismert". Hogy az idézet honnan van, ügyes emberek megfejthetik, ha valaki tudja elsőként, tényleg küldök egy csokit.:)

Hát így vagyunk nagyjából...